Erdősi Ildikó

Profi hivatalos római idegenvezető


Az én történetem


Hogy miként is lettem hivatalos idegenvezető Rómában?

Gimnazista koromban Olaszországi körutazásra indultam családommal. Bejártuk Velencét, Firenzét, Rómát és Nápolyt, felkapaszkodtunk a Vezúv füstülgő kráteréig is.

Ez az utazás meghatározta egész életem. Azonnal beleszerettem az olasz nyelvbe, az olasz emberekbe, a mediterrán tájakba, a kellemes éghajlatba. El kezdtem olaszul tanulni majd egy angol-olasz tanári diplomával lelkesen tanitani.

Olasz férjem révén belepottyantam a mindennapok római  valoságába, amellyel nagy izgalommal ismerkedtem. Nagyon sok fajta munkát végeztem, míg a nemzetkozi turizmus vonzáskörébe kerültem: csoportokat kísértem  Európa minden részére.

Másfél évtizede sikerült megbirkóznom egy újabb erőpróbával, és az Ókori Római birodalom központjának, a keresztény egyház székhelyének városában, Rómaban lettem idegenvezető és azóta is kalauzolom az Örök város  szépségeire kiváncsi  vendégeket.

Egyénileg és csoportosan utazó  vendégeknek mutatom be azóta is e bűvös város  szépségeit.  Idegenvezetői igazolványom lehetővé teszi, hogy olyan helyeken is dolgozzak, amelyek bemutatásához külön “jogosítvány” szükséges. Ilyen pld. a Colosseum és a Vatikáni Múzeum.

Amikor magyar honfitársaimat kísérem, a történelmi, művészettörténeti, egyháztörténeti ismereteken túl szívesen mesélek az itt élők szokásairól, életmódjáról, ünnepeikről, legendákról.

Rejtett, utikönyvekben nem szereplő helyekre is elmegyünk amitől igazán  különlegessé válik ez az utazás. 30 éve járom Róma sikátorait, terecskéit, sétálok a paloták, templomok, díszkertek és parkok között, ismerem minden zegzugát. Ezért kihívásnak érzem és külön élvezem, mikor személyre szabott programokat kérnek tőlem az utazni vágyok.

Tegyenek próbára! Fedezzük fel együtt Rómát!